Sikeres összfegyvernemi műveletet hajtott végre az orosz haderő Robotine ellen, ennek köszönhetően az orosz katonák megvetették lábukat a település belső területein – jelenti az orosz TASzSz hírügynökség.
Az Oroszország által támogatott, elszakadni kívánó Dnyeszter Menti Köztársaság arra kérte Moszkvát, hogy segítsen megvédeni gazdaságát a moldovai kormány által gyakorolt „társadalmi és gazdasági nyomás” ellen – jelentette a Sky News.
Oroszország védelmi minisztériuma felvételt tett közzé arról, amint katonáik kitűzik az orosz zászlót az elfoglalt Lasztocskine településen - számolt be a Reuters.
A mai napon is közzétette szokásos jelentését a brit védelmi minisztérium. A szombati jelentésben az elmúlt két év harcainak mérlegét vonták le az oroszok számára.
"Az orosz haderő T-54-es és T-55-ös harckocsijai csupán másodvonalbeli védelemként és indirekt tűztámogatásként szolgálnak Ukrajnában" – ezt az érvet számtalanszor hallhattuk mostanában azoktól, akik megpróbálják megmagyarázni, miért van ezekre az idestova 70 éves harcjárművekre szükség az ukrajnai harctéren. Nagyon úgy fest, hogy a Robotine térségében támadásba lendülő orosz gépesített gyalogsági képesség nem kapta meg az üzenetet: a frontvonalon használták az elképesztően elavult T-55-ösöket, az eredmény pedig borítékolható volt.
Tegnap megpróbálták az orosz erők lerohanni Robotinét, a támadást azonban megállították a falu ukrán védői. Ma este orosz és ukrán források is arról írnak: nagy mennyiségű ukrán erősítés indult meg a szektorba Orihiv felől, Kijev nem adja fel a falut.
Avgyijivka elfoglalása után úgy néz ki, lendületbe jött az orosz haderő: pár napon belül elfoglaltak több kisebb települést. Tegnap a Dnyeper partján található Krinkijbe törtek be az orosz katonák ma a donyecki Pobjeda „felszabadítását” jelentették.
Elfoglalta az orosz haderő Krinkijt, megszüntetve ezzel az ukrán haderő hídfőállását a Dnyeper keleti partján – jelentette be a Sky News szerint Szergej Sojgu védelmi miniszter.
Lőtt sebekkel találták meg a spanyol hatóságok Makszim Kuzminov holttestét, aki arról vált híressé, hogy tavaly helikopterével dezertált Ukrajnába az orosz légierőből – írja spanyol lapokra hivatkozva az orosz TASzSz.
Nagyon valószínű, hogy átfogó szárazföldi támadást készít elő az orosz haderő Csasziv Jar ellen: a Bahmut utánpótlása szempontjából fontos, megerősített védelmű városba folyamatosan hullanak a légibombák.
Ma hajnalban országos légi riadó volt Ukrajnában, mivel az orosz haderő nagy hatótávolságú rakétákat lőtt ki az ország területére – számol be több ukrán forrás.
Nagyon úgy tűnik, hogy első alkalommal használta Ukrajna az Egyesült Államok által leszállított GLSDB szárazföldi indítású, nagy hatótávolságú irányított bombákat az orosz haderő ellen. Az eszközök Kreminna térségében csapódtak be, az oroszok videót tettek ki a roncsokról.
Kosztantin Masovec ukrán katonai szakértő szerint az oroszok a mély hadművelet szovjet elmélete alapján akarják újra mozgásba hozni erőiket a harctéren, de az ukrán képességek miatt ez eddig nem nagyon sikerült nekik – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) háborús elemzőintézet keddi jelentése.
A libanoni Hezbollah és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest képzi az orosz haderő drónkezelőit – olvasható ez az ukrán katonai hírszerzés, a HUR friss jelentésében.
Igazán ciki hibának köszönhetően vesztette el az orosz haderő egy Sz-350-es légvédelmi rakétarendszer rakétaindító járművét: a jármű kezelői rámentek egy korábban orosz katonák által telepített aknamezőre Luhanszk megyében.
Gyorsan romlik a helyzet a donyecki Avgyijivkánál, oroszok másztak ki „minden repedésből” és egyre nehezebb tartani a város védelmét – írja mindezt a Deepstate, az egyik legnagyobb ukrán háborús Telegram-csatorna.
Két érdekes videó is jött pár órán belül az ukrajnai háborúból, melyen az látható, hogy kínai gyártmányú Desertcross homokfutókat likvidálnak az ukrán erők a háborús frontvonalon. Az eszközöket az orosz hadsereg tavaly novemberben kapta kézhez, eddig nem lehetett biztosan tudni, hogy a járművek a frontra kerültek.